Bejegyzés

Idén is rengeteg embert vonzott a már hagyományosnak tekinthető AVON mellrákellenes séta, mely a betegségre és a rendszeres szűrés fontosságára hívja fel a figyelmet évről évre.

Nekünk a Cornexinél az egészségtudatos életmód a küldetésünk, így azt is fontosnak tartjuk, hogy mindenki tisztában legyen a betegségek kockázataival és veszélyeivel. Fel kell hívnunk a figyelmet az önvizsgálat és az orvosi szűrés fontosságára, hisz az időben felfedezett emlőrák nagyobb eséllyel gyógyítható.

Az összefogás erejét jól mutatta, hogy több mint tízezren regisztráltak az eseményre. A séta mellett családi programokkal várták a résztvevőket. A rózsaszín lufikba borult Széchenyi téren nagy volt a tömeg a Cornexi sátránál is, ahol tápláló müzliszeletekkel és különféle játékokkal fogadtuk az odalátogatókat.

avon-séta

Az Avon mellrák ellenes sétát és családi napot szervez június 6-án. Sok-sok programmal, koncerttel, kerekasztal-beszélgetéssel várják az odalátogatókat.

Idén is rengeteg támogatója van a rendezvénynek, köztük a magyar Cornexi Food Kft. A Széchenyi téren megtaláljátok a Cornexi sátrát, ahol válogatott és ellenőrzött összetevőkből készült müzliszeletekkel és játékos programokkal várják a kicsiket és nagyokat egyaránt.

Részvételetekkel támogassátok Ti is ezt a nagyszerű és példás kezdeményezést!