Bejegyzés

Ötfogásos vacsora könnyű lelkiismerettel

A főzés nemcsak a kulináris élményszerzés eszköze, remek csapatépítő technika is. Budapest legnagyobb főzőiskolájában tematikus kurzusok vezetnek be az ételkészítés tudományába, szórakoztatva, sokrétű tudást adva. Dusa Fanny Egészségesen finom kurzusán jártunk.

A látványkonyhás étteremre emlékeztető földszinten nemzetközi csapat szorgoskodik, vállalati összekovácsoló tréning résztvevői. Az emelet a főzőiskoláé, ahol egészségtudatos házaspárok öltenek kötényt, de egy női páros is a tűzhelyhez áll: a fakanálforgatást sosem lehet eleget gyakorolni.

Dusa Fanny dietetikus kifejezetten könnyű, nyári ételsort állított össze. A hideg avokádókrém-levessel kezdünk, amely hatalmas csokor korianderrel, mogyoróhagymával és sok citromlével nyeri el üde-fanyar karakterét. Ezt a turmixolás, majd tálaláskor a cayenne borsozás-chilizés követi. Bár az E-vitaminban gazdag gyümölcs kalóriadús, nem esünk kétségbe: a szénhidrátokat sem száműző bőséges vacsoránk 600 kcal körül áll majd meg.

A kurzus vezetője, blogunk állandó szerzője kifejezetten arra hívja föl a figyelmet, hogy a szénhidrátokra folyamatosan szüksége van a szervezetünknek. Reggel különösen, de a vacsorához is, sőt, akár 18 óra után is, ha nem fekszünk le egy-két órán belül. Az alvás is energiát kíván, és ha nincs miből égetnie a szervezetnek, akkor a test raktáraiból vagy az izmokból gazdálkodik.

A zabpelyhes mozzarella steaknél már sisteregnek a serpenyők. A fűszerezett és zabpehellyel bundázott alapanyagunk olaj nélkül pirul, és sűrű forgatással nyeri el megfelelő színét. Rukkola, római saláta, paradicsom, bazsalikom és olívabogyó összeforgatásával kísérjük a meglepően laktató fogást. Közben beszélgetünk főzési technikákról, aranyszabályokról, például arról, hogy melyik olaj alkalmas sütésre. Az olívaolajjal kifejezetten vigyázni kell, nem viseli jól a forróságot, és ha füstöl, a transzzsírok megjelenése veszélyes lehet.

Lazac steakünk alá napraforgó olajból kerül egy kevés, az olajos magvak érdekében is lassú sütés következik. Filézett rózsaszín húsunk bundája zabpehelyliszt, lenmag és szezámmag. Óvatosan forgatva a szeleteket néhány perc alatt kész a ropogós steak, amihez tabuleh saláta kerül. Köles adja szívét-lelkét, és temérdek petrezselyemzöld, koktélparadicsom és újhagyma, valamint a sózás-borsozás, citromlé, kevés olívaolaj.

A desszertekhez fagyasztott gyümölcsök érkeznek a hűtőből. A bazsalikomos eper sorbet tejszínnel, a szeder sorbet vörösborral készül, erithrit vagy xilit kerülhet bele. A cukoralkoholok remek természetes édesítők, melyek kíméletesen emelik a vércukorszintet. A végeredmény mindkétszer mennyei, háromperces “fagylalt”.

Dusa Fanny a diétázók vagy éppen csak az egészséges életmódot követők kérdéseire válaszol a csaknem háromórás program végén. Mindenkit érdekel valami, a kényszeres csoki evéstől a kifli szénhidráttartalmáig és az “egészségtudatosság egyenlő drágaság” tévhit cáfolatáig. Mert amíg például a fehér kenyér túlságosan eteti magát, addig a teljes kiőrlésűből két szelet elég, de a szezonalitást előtérbe helyezve is sokat könnyíthetünk a konyhapénz-tárcánkon.

 

Dusa Fanny az édesítőkről

A Duna Tv Balatoni nyár című élő adásában nyilatkozott csütörtökön Dusa Fanny. Dietetikus tanácsadónkat az édesítőszerekről kérdezték a műsorvezetők, akik a beszélgetés közepén érzékeltették: mi is az a cukorfalat.

– Minden cukorral az a helyzet, hogy mértékkel kell fogyasztani, és figyelni kell arra, hogy mibe mennyit teszünk – válaszolta Dusa Fanny a xilitről feltett kérdésre.

A Kraszkó Zita-Simon Kornél műsorvezető páros ugyanis először a nyírfacukorral azonosított édesítőszerről kérdezte szakértőnket a műsor révfülöpi szabadtéri stúdiójában. Kiderült, a xilit kémiai leírása megegyezik a nyírfacukoréval, ám ez utóbbi elnevezéssel csak a fa rostjából készült termékeket lehet jelölni.

Cukorfelismerési- és kóstolási tesztbe fogtak ezután a műsorvezetők:nádcukor, eritritol, kristálycukor, fruktóz, barnacukor és xilitol szerepelt a kihelyezett cukorfalat-tálkákban.

Ezek után a nézők megismerkedhettek a köztudatban leginkább Palatinose néven ismertté vált izomaltulózzal, amely az előbb említetteknél több okból is kedvezőbb hatású.

– A Palatinose teljesen felszívódik, alacsony a Glikémiás Indexe, vagyis a vércukoremelő hatása. Mivel teljesen emésztődik, nem okoz puffadást, szemben néhány más édesítővel, melyeknél figyelni kell a bevitt mennyiségre – mondta Dusa Fanny a cukor 68-as GI-jével szemben csak 32-es GI-vel rendelkező Palatinose-ról.

A teljes interjút további érdekes információkkal a blogba ágyazott videóban találjátok.

 

Sziasztok! Dusa Fanny vagyok, a Cornexi dietetikusa. Elindult végre az általam írt blog, melyet nagy lelkesedéssel és várakozással ajánlok figyelmetekbe.

dusa-fanny

Dusa Fanny – Dietetikus

Négy éve dolgozom ezen a pályán klinikai dietetikusként, gasztro tanácsadóként, főzőtanfolyamok vezetőjeként. Pályafutásom során, személyes tanácsadásokon és a médiaszereplések által sok embernek segítettem megtalálni az egészségesebb és teljesebb élethez vezető utat. Várandósoknak és gyerekeknek, túlsúlyosaknak és sportolóknak, hétköznapi hősöknek és népszerű sztároknak egyaránt.

Írásaimban a táplálkozás és az életmód témaköreiben olyan tippeket és tanácsokat osztok meg veletek, melyek minden korosztály hétköznapjaiba könnyedén beilleszthetők. Szó lesz egyebek között a mozgásról, az életmódról, a táplálkozási trendekről és szokásokról, az ételekről és sok egyéb – számomra és reményeim szerint számotokra is – érdekes felvetésről. Tanácsaimat szívvel-lélekkel osztom meg, bízva abban, hogy segítséget nyújthatok az életminőségük javítására törekvőknek.

Dietetikusként a küldetésemnek tartom, hogy az emberek tudatos táplálkozását és az ezzel összefüggő kérdéseket szakértői tanácsokkal segítsem.

Azt vallom, hogy az egészségbe nem kell “belerokkanni”: az eredményt nem önsanyargással, hanem finom ételekkel és jóleső mozgással is el lehet érni. Hogyan? Keressük együtt a válaszokat! Kövessétek folyamatosan frissülő blogomat a Cornexi honlapján! A kérdéseitekre számos választ megtalálhattok majd ugyanitt a gyorsan bővülő Tudástárban, illetve a közösségimédia-felületeinken.

Jó böngészést, aztán irány a jó levegő!